Apró ajándékok az élettől, méghozzá ingyen…
Pinka-patak, oldtimer Renault,
mesés környezet, jó társaság…

pinka 5

Álmomban már jártam itt, a hely csodálatos, körülöttem fák, hegyoldal, előttem a víz, ami visszatükrözi a víz fölé benyúló faágak leveleire a fényt. Imádom a fényeket, ahogy szinte játszadoznak a leveleken, megannyi csillagocska… hol az egyik levélen, hol pedig a másikon csücsül meg egy kicsit, aztán rögtön továbbugrik, és csak szökken egyik ágról, a másikra. Ültem percekig, mosolyogtam, és élveztem a hely magával ragadó szépségét és nyugalmát.

pinka 4
Betti és Gabesz a “meseautó” mellett

Kalandos, örömteli és igazi feltöltődés volt a délután, Gabesz a “meseautóján” elutaztatott bennünket, “mesevilágba” a nyugalom, a természet egy eldugott kis szegletébe. Már mikor megláttam a kicsi piros autót, mosolyra húzódott a szám, de talán találóbb, hogy míg odaértünk csak vigyorogtam. Élveztem a régi kisautó minden kis szegletét, az elhuzhatós ablakokat, a fehér tetőkárpitot, a régi fotelhez hasonló üléseket. Főleg mikor dombon lefelé 100-al is mentünk, mert ugye a “kislány” 80-as tempónál érzi jól magát.

pinka 2

Megérkeztünk, egy erdő szélén álltunk meg, imádom az ilyen vadregényes tájakat. A patak mentén haladtunk az ösvényem, hatalmas fák, mindenhol zöld növényzet és a patak, ahogy csörgedezik a medrében, sok helyütt hatalmas kövek között utat törve magának. Csak ámultam és bámultam, rég jártam ilyen helyen, és próbáltam magamba szívni a természet energiáját.

pinka 1

Ahogy ültem a vízbe lógatva a lábam, eszembe jutott az alábbi mondat:

„Ami igazán értékes, azt mind ingyen kapjuk az élettől.”

A bökkenő csak az, hogy nem becsüljük meg, mert azt gondoljuk az az értékes, amit pénzért tudunk megvásárolni, pedig ezek az élmények és pillanatok azok, amelyek örökre bevésődnek az elménkbe, és ha rá gondolunk, mindig visszacsöppenünk abba a boldogságba, amelyet akkor éltünk meg, mikor megtörtént, mert hagytuk megtörténni.

Nagyon sok ilyen pillanat van, elég egy mosoly, egy ölelés, egy kedves köszöntés, vagy egy csók. Ezek mind olyan apróságok, amit bárki tud adni egy másik embernek, a szeretet hatalmas kincs, aminek természetes módon kellene áramolnia az emberek között, de sajnos nem így történik.

pinka 3


A legtöbb ember panaszkodik, folyton vágyik valamire, de sok esetben semmit sem tesz azért, hogy jobb legyen az élete. Pedig ez a kulcs, tenni kell azért, hogy boldog légy, szeretni kell az életet, szeretet kell adni, mert azt kapod vissza, amit adsz.

Az öröm, a boldogság mindenhol ott van, csak meg kell látni, fel kell ismerni, és néha kicsit le kell lassítani, ahhoz, hogy észrevedd, hogy megéld… Néha, csak néhány perce nyisd ki a szemedet és ne csak nézz, hanem lásd is meg ami körülötted van, él és lélegzik, mert az igazi csodák ott vannak körülötted… és arra várnak, hogy észrevedd őket!

Ha tetszett a bejegyzés, kattints a bejegyzés alatt található megosztási lehetőségek bármelyikére! Köszönöm!

A cikk alatt a Hozzászólás ablakban a véleményed is közzéteheted! Kíváncsian várom észrevételeidet, kérdéseidet, ötletedet és segítő, építő kritikádat!

Ezen kívül követhetsz a követés gombra kattintva,  illetve feliratkozhatsz hírlevelemre is, ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzésekről! 🙂

Köszönöm, hogy velem tartotok!

Somogyi Edina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .