Minden festménynek, alkotásnak története van. Semmi sem születik meg anélkül, hogy meg ne érnénk rá. Azt hiszem így voltam a festéssel. Tudattalanul készültem rá, éreztem, hogy az életem része, hogy bennem van, mert az elmúlt években begyűjtöttem a “hozzávalókat”. Hol ecsetekkel, hol festékkel, hol pedig vászonnal tértem haza, amelyek fehérségükkel, ürességükkel egyre jobban és jobban hívogattak, hogy élettel töltsem meg őket.
Szerettem volna életet lehelni a felületre, de egyszerűen nem volt hozzá türelmem és ihletem. Igen jól olvastátok türelmem, nem tudtam, csak a festésre koncentrálni, nem tudtam a pillanatban élni és alkotni, holott bennem volt. Ma már ez másként van, imádok belemerülni a színekbe, a formákba. Olyat akartam alkotni, ami a szívemből, a lelkem mélyéből születik.
Ma kissé borús hangulatban van az időjárás, de engem ez cseppet sem zavar. Bringával közlekedem, szeretem ahogy a nap sugarai végigsimítják az arcomat, de az is nagyon jó érzéssel tölt el, ha az esőcseppek végigcsordulnak az arcomon. Bár ma az erős szél néha belekapott az esőkabátom csuklyájába, és Kálmán barátunk igencsak le akarta ráncigálni rólam… de sebaj hazaértem, kicsit ázva, kicsit kipirulva, de mindenképpen elégedetten, hogy épségben megérkeztem és most itt ülhetek és írhatok neked/nektek.
Ma egy nemrégiben készült alkotásom szeretném megmutatni, természetesen ennek is van története.
Szeretettel köszöntelek első bejegyzésemben, kedves Olvasóm!
Néhány mondatban szeretném leírni, hogyan is indult útjára egy gondolatmagocska, amelyből ez a blogoldal kifejlődött.
Kint ülök a tónál egy padon, figyelem, ahogy a lámpa fénysugarában fodrozódik a víz. Ilyen nyugalomban látszik igazán, ahogy este beindul az élet a víz alatt. Kár, hogy nincs nálam fényképezőgép, bár képzeletben ezernyi fotót készítettem, ami örökre az emlékeim között marad, csak jó lenne, ha te is látnád… Tényleg miért ne láthatnád?!
Ezekkel a gondolatokkal indult útjára minden, ezen a meleg nyári estén, ott a tónál.