“Nem elég jónak lenni,
annak is kell látszani!”

Ezzel a hangzatos, de nagyon is sokatmondó felkiáltó mondattal kezdődött számomra a csomagolás elméleti oktatása. Grafikai szempontból két fontos feladata van a figyelem felkeltése és az információ átadása. Egyrészt fontos, hogy kitűnjön a hasonló, konkurens termékek közül, másrészt szerepeljen rajta a termék neve, jellege, tulajdonságai, esetleg az eltarthatóságára vonatkozó képi vagy szöveges információ és a csomagolásra vonatkozó törvényi előírásoknak is meg kell felelnie. Ezekkel az alapvető ismeretekkel álltam neki egy formátum mutáció tervezésének, ami jelen esetben egy krém, egy golyós dezodor, egy parfüm és egy ajándékdoboz csomagolásának megtervezését jelenti.

A temék fikció, általam kitalált a márka, a név és a dizájn is. Először a logót készítettem el. Két színt használtam feketét és magentát a logónál, illetve a fehér színt használom végig a tervezés folyamán. A termék márkájához a “LACE” -hez egy már meglévő betűtípust használtam és alakítottam át, hogy azért legyen benne valami egyedi és egy kicsit mégis más legyen, mint az eredeti szövegkép. A “Pink” felirathoz egy írott betűt alkalmaztam, aminek az a különlegessége, hogy egy változó tulajdonságú szövegrész, ugyanis a színfelirat határozza meg a termék tulajdonságát, jellegét, illatát. Tehát minden szín akár más-más termékre vonatkozhatna a jővőben, ha valóban elkészülne…

LACE logó

Mivel a “LACE” magyarul csipkét jelent így úgy gondoltam, hogy csipkébe csomagolom a termékeket és Illustrátorban megrajzoltam a terülőmintát.

LACE csipke terülőminta

A logóban két betűtípust használtam, a feliratoknál pedig egy talp nélküli betűt, illetve annak betűváltozatait. A krémhez terveztem előre egy öntapadós címkét, amely a logót, a termék nevét és rendeltetését tartalmazza. Illetve egy kis lezáró matricát, amely ha kinyitjuk az üveget elszakad a bemetszés mentén és mutatja, hogy még érintetlen a termékünk. Hátulra is került egy matrica, amely a használati utasítást, forgalmazót, felhasználtatóságot mutatja meg szöveges feliratokkal, illetve képi elemekkel.

LACE krém csomagolásának tervei

A golyós dezodornál hasonlóan jártam el, mint a krémek esetében. Igyekeztem megtartani a már kialakított stiláris elemeket és egységesen megtervezni a termékcímkéket. Erre már került vonalkód és a termék összetételére vonatkozó adatok is helyet kaptak rajta.

LACE golyós dezodor tervei

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .