Volt egy feladat még anno a harmadik félévben, amikor CD borítót kellett terveznünk. Nem volt meghatározva melyik együttes, én választhattam kinek is fogok CD borítót tervezni. Mivel ez a pandémia kezdeti időszakában volt, éppen munkanélküliként karanténban csücsültem, így itthon rogyásig hallgattam a Bagossy Brothers Company klipjeit youtube-on. Így mikor a feladatot kiadták, egyből a Veled utazom album jutott eszembe és az Olyan Ő című daluk, amelyben megjelenik Mickey egér és Minnie egér is, mint főszereplő, ahogy mint látjátok nálam is…
Olvasás folytatásaCímke: digitális grafikai tervezés
“Nem elég jónak lenni,
annak is kell látszani!”
annak is kell látszani!”
Ezzel a hangzatos, de nagyon is sokatmondó felkiáltó mondattal kezdődött számomra a csomagolás elméleti oktatása. Grafikai szempontból két fontos feladata van a figyelem felkeltése és az információ átadása. Egyrészt fontos, hogy kitűnjön a hasonló, konkurens termékek közül, másrészt szerepeljen rajta a termék neve, jellege, tulajdonságai, esetleg az eltarthatóságára vonatkozó képi vagy szöveges információ és a csomagolásra vonatkozó törvényi előírásoknak is meg kell felelnie. Ezekkel az alapvető ismeretekkel álltam neki egy formátum mutáció tervezésének, ami jelen esetben egy krém, egy golyós dezodor, egy parfüm és egy ajándékdoboz csomagolásának megtervezését jelenti.
Olvasás folytatásaHogyan kel életre egy betű?
Az egész történet a kalligráfiával kezdődőtt… ami, mint kiderült számomra nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt én korábban gondoltam. Ez is olyan, mint az életben minden, rengeteg gyakorlást igényel és egy idő után azt veszed észre, hogy már a kezedben vannak a mozdulatok. Hát az én kezembe azóta sem kerültek bele ezek a mozdulatok, de fent van azon a bizonyos “még megtanulom” listán.

Hol is kezdődött…
a plakát szerelem?!
a plakát szerelem?!
Még mielőtt belemennék a témába el kell mondanom, hogy autodidakta módon tanultam és “műveltem” a grafikus szakmát, amit imádok, hiába hagytam abba párszor, mégis mindig akarva-akaratlanul, de valamilyen formában vissza-visszakúszott az életembe. Azért is kezdtem el a kétéves grafikus képzést, hogy ne csak érzésre dolgozzak, hanem helyére kerüljön a szakma, értelmet nyerjenek a szakszavak, fejlődjek és megtaláljam az irányt. Lassan kezd minden a helyére kerülni, de azt hiszem az irányt mindig keresni fogom, mert mindig új dolgokat szeretnék megismerni, megtanulni és mindig új célokat kell kitűzni magam elé. Úgy érzem az új célok megvalósítása az én belső motorom, a belső motivációm és ez hajt előre.
Olvasás folytatásaAusztrál dollár?!
De hogy jön ez most ide?
De hogy jön ez most ide?
Kezdjük a történetet a legelején 2019-ben jelentkeztem egy kétéves grafikus OKJ képzésre, ahol mindenféle izgalmas feladatot kaptunk. Ezek egyike volt az is, amikor egy tetszőleg ország papírpénzének legalább három címletét kellett megtervezni. Valamelyik mélynyomásos sokszorosítási eljárással kellett volna kivitelezni, de közbe szólt a járványhelyzet, ezért homeschool-ban maradt a számomra oly nagy becsben tartott és imádott ceruza és tűfilc kombó.
Olvasás folytatása