Álmomban már jártam itt, a hely csodálatos, körülöttem fák, hegyoldal, előttem a víz, ami visszatükrözi a víz fölé benyúló faágak leveleire a fényt. Imádom a fényeket, ahogy szinte játszadoznak a leveleken, megannyi csillagocska… hol az egyik levélen, hol pedig a másikon csücsül meg egy kicsit, aztán rögtön továbbugrik, és csak szökken egyik ágról, a másikra. Ültem percekig, mosolyogtam, és élveztem a hely magával ragadó szépségét és nyugalmát. Tovább bejegyzésre →
Bringa, stég, tó és én…
Az igazi csodák, amit pillanatról pillanatra megélhetünk, ha hagyjuk, hogy a mindennapi megoldhatatlannak tűnő problémák közé beékelődjenek a kis semmiségnek tűnő varázslatos csodák, amelyek körülvesznek bennünket.
Szombathelyen élek, immár lassan hat esztendeje…
Eleinte furcsa volt a falusi idill, a sok zöld, az udvar, a családi ház után a sok utca, az emeletes házak, a lakás és kevés zöld övezet, ami meg sem közelíti a falusi nyugalmat és csendet, mert mindig megzavarja a madarak csicsergését, a fák suhogását és a víz csendjét a város zaja.
Lassan hat éve már, hogy elköltöztem otthonról, Somlóvásárhelyről. A gyerekkor, az iskolák, a tini éveim, az első szerelem, az első csalódás, a nagy örömök és a fájdalmak színtere. Sokszor hiányzik a család, a kutyák, az udvar, a zöld és a nyugalom, az otthon. Mikor utazom haza, már a vonatról megpillantom a földből egyszer csak előbújó „dombocskát”. Mindig várom, hogy lássam, hogy csodáljam, hogy előtörjenek az emlékek és minden más… Ilyenkor hol mosolyra húzódik a szám, hol pedig egy aprócska könny indul meg a szemem sarkából…