Minden festménynek, alkotásnak története van. Semmi sem születik meg anélkül, hogy meg ne érnénk rá. Azt hiszem így voltam a festéssel. Tudattalanul készültem rá, éreztem, hogy az életem része, hogy bennem van, mert az elmúlt években begyűjtöttem a „hozzávalókat”. Hol ecsetekkel, hol festékkel, hol pedig vászonnal tértem haza, amelyek fehérségükkel, ürességükkel egyre jobban és jobban hívogattak, hogy élettel töltsem meg őket.

Szerettem volna életet lehelni a felületre, de egyszerűen nem volt hozzá türelmem és ihletem. Igen jól olvastátok türelmem, nem tudtam, csak a festésre koncentrálni, nem tudtam a pillanatban élni és alkotni, holott bennem volt. Ma már ez másként van, imádok belemerülni a színekbe, a formákba. Olyat akartam alkotni, ami a szívemből, a lelkem mélyéből születik.

Mígnem egyik nap megláttam egy falfestményt, egy csodálatos fa volt, a leveleit kalapok alkották, nagyon tetszett az alkotás, de a lombkorona nem illett az egyéniségemhez. Másnap reggelre képzeletemben kirajzolódott a saját életem fája, az álombeli képből pedig még aznap este megfestettem magát a képet.

Így született meg a Szeretetfám, amely engem szimbolizál, egyedül vagyok a nagyvilágban, viszont a gyökereim erősen tartanak. A fa levelei szívecskék képében, pedig azok az emberek az életemben, akik fontosak számomra, akiket nagyon szeretek. A családom, a barátaim a szeretteim és történjék bármi a szívecskéket szimbolizáló emberek mindig a szívemben maradnak. Persze vannak olyan ágak, amelyek üresen maradtak, de csak azért, hogy maradjon hely az új embereknek, az új ismeretségeknek, barátságoknak.

A kép színeiről csak annyit mondanék, hogy imádom a narancssárgát, a vöröset, a barnát és a feketét. Ezek a színek dominálnak a festményen, szinte vibrál, ahogy az élet.

Ez a kép egy lélekből született festmény, a szobám falát díszíti. Akárhányszor ránézek, tudom a szeretteim mindig ott lesznek a mellettem. Viszont eközben arra is figyelmeztet, hogy saját magamnak kell megbirkóznom az életemmel, muszáj élnem méghozzá teljes szívvel és lélekkel…

Köszönöm, hogy velem tartotok!

Ha tetszett a bejegyzés, ne habozz megosztani másokkal! Ha esetleg van véleményed, bátran írd le, előre is köszönöm!

Somogyi Edina