Ausztrál dollár?!
De hogy jön ez most ide?

Kezdjük a történetet a legelején 2019-ben jelentkeztem egy kétéves grafikus OKJ képzésre, ahol mindenféle izgalmas feladatot kaptunk. Ezek egyike volt az is, amikor egy tetszőleg ország papírpénzének legalább három címletét kellett megtervezni. Valamelyik mélynyomásos sokszorosítási eljárással kellett volna kivitelezni, de közbe szólt a járványhelyzet, ezért homeschool-ban maradt a számomra oly nagy becsben tartott és imádott ceruza és tűfilc kombó.

Bevallom őszintén, nagyon sokat agyaltam rajta melyik ország legyen, milyen technika, mit rajzoljak, hogyan oldjam meg. Nekem általában éjszaka szoktak jönni az ötletek, mikor megébredek és ilyenkor képes vagyok órákon keresztül azon agyalni, hogy akkor most mi is legyen… Nagy nehezen kiválasztottam a célországot, méghozzá Ausztráliát, talán azért mert távoli, ismeretlen és igazán egyedi, kis aranyos állatkák lakják.

Emlékszem először megrajzoltam a kenguru körvonalát, ami vagy három hétig ugyanúgy pihent a kis füzetemben, mert közben azon gondolkodtam, hogy tehetném egyedivé a grafikát, hogy ne legyen olyan, mint az átlag és elkezdtem bevonalkázni. Ami szerintem nagyon egyszerűvé, de mégis az állat jellegzetességét kiemeleve tette látványossá a grafikát. Persze a mellkasán elrontottam a vonalkázást, de hála Iluskának (Adobe Illustrator) utólag javítottam…

Az elkészült rajzok

Miután a kézi rajzok elkészültek, beszkenneltem, vektorizáltam őket és kezdődhetett a tervezés. Formába kellett önteni a pénzeimet. Ami szintén izgalmas kihívás volt számomra. Kiválasztani a színeket, a betűket, elrendezni a számokat, szövegeket, rajzokat…

Wiki kisasszony segítségével az eredeti ausztrál dollár méretekben terveztem a pénzeket, amelyek címletenként egyre kisebbek. Az eredeti papírpénzeken található kötelelező elemeket, aláírások, sorszám… stb. szintén az interneten található lementett ausztrál dollár alapján készítettem el. Színek tekintetében pedig próbáltam olyan színkombinációkat alkalmazni, amelyek a természetben is megtalálhatók és jellemzőek, de mégis adnak egyfajta kontrasztot a pénznek. A tipográfia is egyszerű, letisztult, egy talp nélküli típust használtam.

No de lássuk a végeredményt…

A kész címletek

Persze ilyen pénzeket nem fognak nyomni Ausztráliában, sem máshol, ennek megvannak a technikai és formai követelményei, de játékpénznek kiváló lehet…

Kíváncsian várom észrevételeidet, kérdéseidet, ötletedet és segítő, építő kritikádat!

Ezen kívül követhetsz a Facebookon, az Instagramon,  illetve feliratkozhatsz hírlevelemre is, ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzésekről! 🙂

Köszönöm, hogy velem tartasz!

Szeretettel, 

Somogyi Edina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .