Még mielőtt belemennék a témába el kell mondanom, hogy autodidakta módon tanultam és “műveltem” a grafikus szakmát, amit imádok, hiába hagytam abba párszor, mégis mindig akarva-akaratlanul, de valamilyen formában vissza-visszakúszott az életembe. Azért is kezdtem el a kétéves grafikus képzést, hogy ne csak érzésre dolgozzak, hanem helyére kerüljön a szakma, értelmet nyerjenek a szakszavak, fejlődjek és megtaláljam az irányt. Lassan kezd minden a helyére kerülni, de azt hiszem az irányt mindig keresni fogom, mert mindig új dolgokat szeretnék megismerni, megtanulni és mindig új célokat kell kitűzni magam elé. Úgy érzem az új célok megvalósítása az én belső motorom, a belső motivációm és ez hajt előre.
Nekem a plakát mindig egy “nagyon nem szeretem” műfaj volt, utáltam szerkeszteni, mert mindig sok adatot kellett közölni egy megadott méretben fotókkal, számos logóval és különböző elvárásokkal… legyen áttekinthető, legyen olvasható, könnyen megjegyezhető, de egyben figyelemfelkeltő is.
Emlékszem mindig sóhajtottam egyet, mielőtt nekiálltam és elismételgettem magamnak párszor, hogy ez a munkád, ezt kell csinálni, ezért kapod a fizetésed, a felsorolandó adat, program sem lesz kevesebb, meg úgyis meg tudod csinálni “Edi”… Ilyenkor mindig eszembe jutott, mikor feltekertem az akkori spinning csapattal a Hétforráshoz. Tekertem a hegyen felfelé, azt sem tudtam lemaradtam-e vagy vannak-e még utánam, mert a saját tempómban róttam a kilométereket felfelé és egyszercsak eltűnt mellőlem mindenki. Egyedül tekertem és ráadásul köd volt, szinte semmit sem láttam sem visszafelé, sem előre… aztán egy idő után, végre, utolértem az egyik társam és kérdeztem tőle, messze vagyunk-e még?! Már elfogyott az összes fokozatom, hegymenetben nyomtam a pedált felfelé, vissza sem tudtam váltani és a srác azt mondta már nem vagyunk messze a céltól, akkor összeszedtem minden erőmet és végülis feltekertem, a többiek már a padon ültek és falatoztak, illetve pótolták az elhasznált folyadékot, mire odaértem. Persze voltak még akik utánam értek fel, de akkor ott örökre megjegyeztem, ha eldöntöm, hogy megcsinálom, akkor meg is fogom tudni csinálni!
No de visszatérve a plakátokhoz, az igazat megvallva valamit mindig kihoztam az adott témából, hol jobban, hol kevésbé szépen megoldva az adott feladatot, de általában a másik oldal megelégedésére. Mivel kifejezetten ellenemre volt a “plakátolás”, ezért nem is foglalkoztam vele tüzetesebben, mitől jó, mit kell tartalmaznia, megmondom őszintén abszolút nem érdekelt. Szükséges rosszként éltem meg a témát.
A plakáthoz történő hozzáállásom a grafikai képzésen változott meg. A második félévben kellett készítenünk egy betűplakátot, aminek az elkészítését magamon is eléggé meglepődve, de élveztem. Ki kellett választani egy betűtípust és abból kellett készíteni egy tipo posztert. A Futurát választottam, Paul Renner a Bauhaus mozgalomból inspirálódva tervezte 1927-ben, amely egy sans-serif betűtípus. Ebben az időben kezdtek érdekelni a betűk is, mennyire sokszínűek, sokfélék lehetnek, hogyan alakultak, hogyan készültek, mennyire lehet velük játszani, alakítani, elvágni, csonkítani úgy, hogy mégis megmaradjanak a szárvastagságok, egységes hatást keltsen, de emellett mégis megőrizze olvashatóságát. A betűplakátom meglehetősen játékosra sikeredett, igazából imádtam minden pillanatát. Mivel maga a betű geometriai formákból épült fel, ezért én is geometriai formákat, háromszögeket, köröket, vonalakat alkalmaztam díszítő elemekként.
Végül háromféle színkombinációt készítettem, talán a fenti színes a kedvencem. A szürkéket igazából azért készítettem, hogy megnézzem, mennyire képes a lézernyomtató a szürke árnyalatait, illetve a vékony vonalakat kinyomtatni. De rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon nyomtató függő és szürkét nyomni az egyik legnehezebb feladat.
A plakátokhoz készült egy prezentáció, melyet a félév végén kellett bemutatnunk. A bemutató egy rövidke betekintést nyújt arról, hogyan is kerültek a betűk a virtuális papírra egymás után, szépen sorjában, vagyis az ötletem megvalósításának apró mozzanatait vázolja fel. Rövid mondatokkal meséltem el a plakát kialakulásának történetét, melyeket szintén a Futura betűtípus különböző betűváltozataival jelenítettem meg. Igazán izgalmas és jó móka volt megoldani ezt a feladatot, de a félévi értékelő prezentáción nem volt túl jó választás, mert zavarbaejtően sokat nem kellett beszélnem közben, mivel a sorozatképek beszéltek helyettem, én meg csak álltam és mosolyogtam… 🙂
Az alábbi linkre kattintva megnézheted a prezentációt.
Kíváncsian várom észrevételeidet, kérdéseidet, ötletedet és segítő, építő kritikádat!
Ezen kívül követhetsz a Facebookon, az Instagramon, illetve feliratkozhatsz hírlevelemre is, ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzésekről! 🙂
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Szeretettel,
Somogyi Edina